Kövess minket:
hirdetés »
Stefanie

Tru Calling - Az Őrangyal

Stefanie
2006. máj. 21., 14:11
9699x


Igaz, a retekklub már a második évadnál tart, és én sem most kezdtem nézni, de ahogy közeledik a vége, egyre izgalmasabb, és gondoltam, megosztom veletek.

Trunak kiskorában a szeme láttára megölik az édesanyját, és bármit megtenne, hogy visszamehessen az időben, hogy megmentse őt. A temetésen az édesanyja megbocsát neki, de a családja azt hiszi, hogy csak a fantáziájában beszélt az anyja Tru-hoz.

Pár évvel később Tru jelentkezik egy hullaházba gyakorlatra, hogy aztán felvehessék az orvosira. Ekkor egy csodás ajándékot kap az élettől: azok az emberek akik „idő előtt” halnak meg, segítséget kérnek tőle, így Tru újra éli azt a napot, hogy megmenthesse az adott személyt. Segítségégre van a főnöke is, Davis, az egyetlen aki még az öccsén kívül megérti Tru-t.

Az igazi izgalmak akkor jönnek, mikor megjelenik Jack, mint új dolgozó a hullaházban. Hogy miért, azt nem árulom inkább el, tessék megnézni! d:

Kicsit ugyan abszurd a történet, de mégis jó nézni. Engem is lekötött, pedig nem szeretem a sorozatokat.




Szereplők:
Eliza Dushku - Tru Davies
Shawn Reaves - Harrison Davies
Zach Galifianakis - Davis
A.J. Cook - Lindsay Walker
Jessica Collins - Meredith Davies
Benjamín Benítez - Gardez
Matthew Bomer - Luc
Jason Priestley - Jack Harper


film
külvilág
vélemény

Szólj hozzá

Neved:*
E-mail:*
Weblap:
Kód:*
hétszáznegyvenhét
#38
Habru, '10.02.25 22:22

Üzenetek: 1812, Aktivitás: 1 órával ezelőtt hát nem ájultam el tőle, jól indult aztán egy kaptafára ment minden , végül elkezdték bonyolítani- de az sem volt igazi, nekem nem volt elég drámai, se elég krimi stb, én megértem a kaszát
bocs


#37
Stefanie, '09.03.15 00:19

Üzenetek: 8491, Aktivitás: 1 órával ezelőtt Sajna jobb lenne ha végig ment volna, mert így közepén elvágni a sztorit nem jó s:


#36
adminsu, '09.03.14 22:57

Vendég Sziasztok! Most Keztem újra megnézni az összes részt, és nagyon jó film. Megnézem mégegyszer, ha már több rész nincs :(

Jó zene, design, karakterek, 1 csavar, és izgalom.

Tuti megbundázták a bukást. Nehogy már jobb legyen pl. a Szellemekkel suttogó.



#34
Tru, '06.07.31 12:48

Vendég Én nagyon szeretem. És egyantalán nem gyenge!!! Nálunk mindenki szerette. És tisztára kész voltunk, hogy befejték, pedig még nem is volt rendesen vége!!!


#33
Sss, '06.07.05 15:08

Vendég Imádom ezt a műsort


#32
Stefanie, '06.07.04 17:25

Üzenetek: 8491, Aktivitás: 1 órával ezelőtt külföldön megbukott így nem forgatták tovább sajnos...


#31
Angi, '06.07.04 16:34

Vendég Tudja valaki mért lett vége a sorozatnak?Imádtam.


#30
Stefanie, '06.06.08 15:41

Üzenetek: 8491, Aktivitás: 1 órával ezelőtt Katezéval megbeszéltük hogy megyünk sztrájkolni, jöhetsz ha akarsz :Đ


#29
mefi, '06.06.08 13:03

Vendég Utóbbi idők egyik legjobb sorozata, kár volt abbahagyni a forgatását.


#28
Stefanie, '06.06.06 23:00

Üzenetek: 8491, Aktivitás: 1 órával ezelőtt - moderálva -


#27
cSuwwi, '06.06.04 23:23

Üzenetek: 20765, Aktivitás: 2 órával ezelőtt



#25
cSuwwi, '06.06.04 22:33

Üzenetek: 20765, Aktivitás: 2 órával ezelőtt

a 2.-nak a forgatását félbehagyták mert nem volt népszerű külhonban

ezt nem csodálom -.-
ha egyszer gyenge, akkor gyenge. az amcsik se voltak vevők erre a gyerekmesére .]


#24
Stefanie, '06.06.04 21:27

Üzenetek: 8491, Aktivitás: 1 órával ezelőtt khöm (=


#23
csilla, '06.06.04 20:45

Vendég aki ide ir senki nem nezi igazabol a filmet.En nezem es szerintem igenis klassz.



#21
cSuwwi, '06.06.03 20:07

Üzenetek: 20765, Aktivitás: 2 órával ezelőtt megnéztem, egyetértek a #14-el, nem nekem való, ez női film -.- (se fegyverek, se szex, se semmi) :|


#20
Stefanie, '06.06.02 15:35

Üzenetek: 8491, Aktivitás: 1 órával ezelőtt nagy függőségben nehogy rászokj a csacskaangylara is


#19
cSuwwi, '06.06.02 04:46

Üzenetek: 20765, Aktivitás: 2 órával ezelőtt Na jó, nem bánom, most úgyis rápattantam megint a sorozatokra. A 24 első évadját 2 szuszra (~8.5 óra egyben) végignéztem, ütős volt :D
A Las Vegas c. sori 1. évadja már itt figyel a gépen, ha a 10. rész körül is hozza amit az első rész első 10 percéből láttam, akkor kanyarítok róla valamit.
A trú kalling-ot is látom torrenten, dvdrip hundub, ha a pilot értelmes, talán nézegetem...

Beraktam ma ős sori, Sliders 1x01-02-t, nézem a címét (amit a készítője megadott) mediaplayer classicban alapból kiírja, erre ezt látom: Sliders 1x01-02 A Pilóta
vágta a témát :DDD


#18
black87, '06.05.23 18:59

Üzenetek: 7974, Aktivitás: tegnap tesóm oda van érte.

A való életben az egész dolog egy végtelen "loop" lenne a sok hulla miatt akiknek még nem kellett volna meghalniuk.


#17
Stefanie, '06.05.22 18:20

Üzenetek: 8491, Aktivitás: 1 órával ezelőtt grr má :c


#16
cSuwwi, '06.05.22 18:18

Üzenetek: 20765, Aktivitás: 2 órával ezelőtt lál, ha tényleg hiánycikk benne ez a két alapelem, akkor szar lehet :D


#15
Stefanie, '06.05.22 17:54

Üzenetek: 8491, Aktivitás: 1 órával ezelőtt mit vársz főműsor időben? :D
amúgy néha lövöldöznek csak kiscit mű o:


#14
PAStheLoD, '06.05.22 17:11

Üzenetek: 1194, Aktivitás: több mint 2 évvel ezelőtt sztem gagyi, mármint az egész koncepció nem jön be, és nem is lőnek benne, és nem is dugnak benne.. szal nem nekem való :C


aktív fórumtémák »
aktív blogok »
szavazás »
Rosszabbul élsz mint 1 éve?
  • » Igen, határozottan (29%)
  • » Igen, kicsit (24%)
  • » Nem érzek változást (35%)
  • » Nem, nem hinném (6%)
  • » Nem, sokkal jobban (6%)
(Szavazatok: 17db)a szavazás fóruma
belogin »
nicknév:

jelszó:

ne léptessen ki
anonym mód

blogkereső »
keresett kifejezés:
kategóriák »
régmúlt idők »
ajánlott blogok »
bloggereink »
statisztika »
  • 16725 blogkomment
  • 682 blogbejegyzés
  • 44 blogger
hirdetés »