2010. szeptember 10, péntek 20:49, Nikolett és Hunor napja van.
hirdetés »

The Trip: Annagora Aqua Park

2007. július 8. 23:30, Vasárnap, 10598 megtekintés


Hiába...nyár van. Ilyenkor sokat utazik, kirándul mindenki, senkinek sincs kedve a négy fal között üldögélni. Folytatva a "trip" sorozatot, ezen a hétvégén a balatonfüredi Annagora Aqua Park volt soron...

Mivel körülbelül olyan messze van tőlünk Balatonfüred, mint Zalaegerszeg, ezért olyan két óra úttal számoltam, amit aztán megtoldottuk egy féllel még, mert a balatonparti közlekedés olyan, amilyen.


Homokos "tengerpart", avagy Annagora belülről

A belépő kissé borsos, felnőtteknek 4800 forint/fő, a gyerekjegy kb. ennek a fele. Viszont a pénzünkért kapunk egy zárható szekrényt, ahova bepakolhatunk minden fürdőzéshez felesleges dolgunkat. A kivitelezés igen ötletes, a jegypénztárnál kapunk egy karóra-szerű dolgot, amit le kell olvastatni egy leolvasóval az öltözőnél, mire kiírja, hogy melyik szekrény tartozik az adott karórához, és ezután fél percre kinyitja. Tehát ha véletlenül kinyitja valaki, fél perc után akkor is visszazár. Nyitott ajtónál természetesen nem számolja az időt, majd mikor visszacsukod, pár másodperc múlva bezárja az ajtót. Ügyes.

Az Aqua Park hasonlít a zalaegerszegire: hullámmedence, gyerekmedence, és természetesen csúszdák minden mennyiségben.


Hullámmedence nyugalmi állapotban

A hullámmedence szerintem jobb, itt egészen máshogyan generálják a hullámokat, és szerintem nagyobbak is. Óránként kb. tíz percig élvezhetjük a hullámok adta szórakozást, szerencsére hangosbemondó közli velünk (vagy nem), hogy mikor kapcsolják be.


Anakonda csúszdák

A legjobb csúszda a versenycsúszda, itt legalább nem követtek el konstrukciós hibát, mert a jó tervezésnek köszönhetően normálisan lefolyik róla a víz, és nem csobbansz bele ezerrel a pálya közepén a víztócsába, ami aztán szinte teljesen megállít. A füredi ráadásul hosszabb is, ami még jobbá és izgalmasabbá teszi.


Versenycsúszda

Lecsúsztam párszor a versenycsúszda mellett lévő fehér színben pompázó pályán is, iszonyatos, hogy mennyire begyorsulsz az elején. Akárhányszor elindultam, egy "aztarohadtéletbe" kiáltás hagyta el az ajkamat, nem semmi a kezdeti tempó. Amikor szinte vízszintesbe érsz, akkor nem lehet látni semmit, mert a vizet a szemedbe fröcskölöd a lábaddal. Úgy tűnik, elég sokáig csúszol, aztán jön a csobbanás... Élvezetes.


Csúszda látkép alulról


Csúszda látkép felülről

De a legjobb a hagymacsúszdának nevezett "borzalom". Egy rövid, elég lejtős pálya van összekötve egy nagy tölcsér alakú kehellyel, amiben több fordulatot is megteszel, mire kipottyansz az alján lévő lyukon. Hogy finoman fogalmazzak, elég intenzív pulzusszámmal léptem oda a csúszda elejéhez, mert nem tudtam, mi vár rám, aztán amikor elindultam, ott már élveztem nagyon. Egy rövid, lejtős szakaszon megszerzed a szükséges sebességet, majd berobbansz a kehely belsejébe, ahol szinte felmész a tetejéig, és onnan szépen körözve egyre lejjebb csúszol, majd beleesel az alatta lévő kétméteres medencébe. Nagyon élvezetes, aki teheti, ezt semmiképpen se hagyja ki!


Hagymacsúszda

Van egy Örült Folyó elnevezésű pálya is, ebben kétszemélyes gumicsónakkal érdemes menni, de ez nem tetszett. Én csak "térdrottyantónak" hívom, mert elég széles, és össze-vissza dobál benne faltól-falig. Ráadásul meg is forgat úgy, hogy néha háttal csúszol, amit kifejezetten útálok. Persze lehet, hogy csak én nem tudok kormányozni, de ez nem tetszett.


Forgószél

Ami ugyancsak nem tetszett, hogy a lecsúszások után "kilométereket" kellett gyalogolni, mire visszaértünk a csúszda elejéhez. Olyan kanyargós úton kellett visszamenni, hogy szinte mindenki levágta, és a füvön ment vissza. Ez leginkább az Anakonda csúszdáknál volt bosszantó, mert meg kellett kerülni az egész komplexumot. Ezt talán jobban is meg lehetett volna oldani.


A csobbanás előtti pillanat

Ha összehasonlítom a zalaegerszegivel, azt kell mondanom, hogy mindkettőben vannak jó, és kevésbé jó elemek, de nagyjából egyformára értékelhető a kettő, de a belépő ára parányit a zalaegerszegi felé billenti a mérleg nyelvét. De tényleg csak az a különbség.

(Elnézést a képek minőségeiért, de ennyit tud a HP. A lényeg látszik rajtuk, úgy néz ki, a napsütés és a borult idő már túl szélsőséges számára...)



Hasonló blogbejegyzések:
- The Trip: Aqua City
- The Trip: Hollandia
- Sopron - The Trip
- AZFESZT 2006 - The Trip
- The Trip: Anglia
A blogbejegyzés trackback URL címe:
nick×   kód× <- száznyolcvannyolc
email×   website×  


#10 %black87, '08.07.30 18:18

Üzenetek: 7689, Aktivitás: 24 perccel ezelőtt Szegények, én meg még csúzdán se voltam, saj-saj.


#9 @Sysfox, '08.07.30 06:27

Üzenetek: 16072, Aktivitás: 4 perccel ezelőtt A kaposvári Virágfürdő se jobb. Csak három csúszda, de nem voltak olyan jók, mint máshol, ráadásul rengetegen voltak, nagyon sokat kellett várni.


#8 @Sysfox, '08.07.30 06:25

Üzenetek: 16072, Aktivitás: 4 perccel ezelőtt Biztosan jó lesz, nekem ez tetszett a legjobban.

+ Sok, változatos csúszda
+ Barátságos környezet
+ Zárható szekrények
+ Nem kell sokat várni egy-egy csúszásra
- Drága belépő
- Sokat kell gyalogolni az újabb csúszáshoz


#7 DeathHead, '08.07.29 23:56

Vendég Amúgy a legrosszabb aqapak a szegedi!Én szegeden lakom és nagyon rossz ami ott van!Kemény 4 csúszda van!Van a családi csúszda, ahol CSAK 2-en lehet lecsúszni:S, Aztán van egy piros csúszda, ami nagyon lassú, nem élvezetes, sz*r az egész!Aztán, van egy kék csúszda!De vagy 20 métert kell felfelé sétálni a lépcsőn, hogy elérj odáig!A gond ott van, hogy vagy 20an álnak sorba és a kék csúszda pedig rohadt rövid és gyors!Nem élvezetes!Az eggyetlen jó dolog a sárga csúszda volt!Ott tesómmal ketten csúsztunk le!Nagyot hülyültünk!Közben megfordúltunk, hason mentünk, ez nagyon jó volt!
Most lerombolják a gomba nevezetű termál fűrdőt és helyébe csúszdákat tesznek!De ezek a csúszdák 30 méteres magasságban lesznek!Szal a tériszonyosok felejthetik is el!A legjobb lesz benne, hogy lift fog felvinni!
Na cs!


#6 DeathHead, '08.07.29 23:50

Vendég Én majd most fogok menni az annagora aqaparkba!Remélem jól fogom érezni magam!Amúgy tetszett, ahogy leírtad ezt az egészet!


#5 @Sysfox, '07.07.18 09:33

Üzenetek: 16072, Aktivitás: 4 perccel ezelőtt uh, de jó, akkor mi kifogtuk...

igaz a hagymacsúszdánál mindig rohadt sokan voltak, legalább 10-en álltak az ember előtt


#4 ^chief, '07.07.18 09:30

Üzenetek: 235, Aktivitás: 3 nappal ezelőtt Hétvégén meglátogattam a helyet én is, tényleg frankó...
Talán negatívumnak még annyit hogy: iszonytos nagy tömeg volt, és így 5-10 perceket is kellet várni egy-egy csúszdára...


#3 $Dzenu, '07.07.09 14:23

Üzenetek: 30235, Aktivitás: 27 perccel ezelőtt Fú, derégvoltam Füreden. :-|


#2 @Sysfox, '07.07.09 14:11

Üzenetek: 16072, Aktivitás: 4 perccel ezelőtt jó is volt


#1 ~zilahy, '07.07.09 11:15

Üzenetek: 903, Aktivitás: 2 héttel ezelőtt fú ezjónak nézki. Megvan nyaralás után hová megyek. x)


előző oldal - következő oldal


blog info »
Sysfox - Ezt az írást Sysfox nevű tagunk jegyzi
- (a szerző régebbi írásai) (nyomtatható verzió)
- Bejegyzés: 2007. július 8. 23:30, Vasárnap
- Besorolásai: külvilág, vélemény, képszpem
- Címkék: meleg, nyár, strand, élménybeszámoló
- Ellenőrizte/jóváhagyta: cSuwwi
- Előző bejegyzés: Team Hoyt
- Következő bejegyzés: A világ legrosszabb játékai
hivatkozások erre a blogra »
aktív fórumtémák »
aktív blogok »
szavazás »
Van devizahiteled neked vagy a szűk családodnak?
  • » Van (27%)
  • » Nincs (73%)
(Szavazatok: 15db)a szavazás fóruma
hivatkozások »
belogin »
nicknév:

jelszó:

ne léptessen ki
anonym mód

hirdetés »
blogkeresÅ‘ »
keresett kifejezés:
kategóriák »
régmúlt idÅ‘k »
bloggereink »
statisztika »
  • 15527 blogkomment
  • 642 blogbejegyzés
  • 44 blogger
hirdetés »