Váltás

Eljött a hónap utolsó napja. Reggel 8-ra mentem dolgozni. Könnyen keltem, kipihenten. Felöltöztem, kocsiba ültem, majd bementem dolgozni. Ide utoljára...

Mint már többen tudjátok, felmondtam jelenlegi munkahelyemen. Az ember azt gondolná, hogy ez könnyen megy, a váltás. Az viszont nehezítő tényező, hogy az itt eltöltött 3 év alatt nagyon megszerettem mindenkit. Az életem 70%-át velük töltöttem, olyanok számomra, mint egy család. Mindenki egytől egyig a szívemhez nőtt, és ma el kellett búcsúznom tőlük. Nem jutott elég idő mindenkire, volt akire semennyi sem. Szégyellem magam emiatt, mert szívem szerint mindenkivel órákon keresztül sztorizgattam volna az elmúlt időszakokról, nehezebb és könnyebb dolgokról, persze a magam idióta módján... Merthát valljuk meg: sosem tartoztam a kőkomoly emberek közé, mindig viccelődtem, mindig önmagamat adtam, sosem kétszinűsködtem vagy kerteltem senki előtt sem. Még a főnökség is olyannak ismert amilyen vagyok (csodálom is, hogy eddig itt voltam :D).

Ma tartunk egy kis búcsúbulit. Sokan leszünk, de tudom, hogy mégsem elegen. A 3 év alatt nem hazudok, ha 30 főre becsülöm ama társaságot, akikkel a munka folytán összehozott a sors, minimum 20-ra taktál azok száma, akikkel legalább egyszer ittunk. A visszajelzésekből nekem az jött le, hogy nem csak nekem fognak Ők hiányozni, hanem én is nekik. Lehet naív vagyok, de ez akkor is jó érzéssel tölt el.

Miért a váltás?

Leginkább az anyagi vonzat miatt, nomeg amiatt, hogy 23 éves fejjel kezdem megérteni, hogy mit is akarok csinálni.
Mint már egy előző blogban írtam, Apukám elindított valamit. Valamit, ami az én szívemhez is oly közel áll. Ebben képzelem el a jövőmet, és gyakorlatszerzés céljából egy olyan céghez megyek, ahol sokat fogok vezetni.
Kb. 2-3 évet képzelek itt el, majd megyek kamionozni, ha a sors is úgy akarja.

Közeledek egy nagy példaképhez. :D Szakállas, kövér, és kamionozott a filmekben a 70-es években.