2010. március 6. 10:53, Szombat, Sysfox, (külvilág, technik, képszpem), 16 komment
címkék: formula 1, cirkusz, 2010

Megint eltelt egy év a Forma1-ben is, és hamarosan újra beindítják a Forma1-es motorokat a világ versenypályáin, és kezdetét veszi egy újabb idény, ami még az eddigieknél is izgalmasabb eseményekkel kecsegtet. Idén megint annyi változás, újdonság lesz, hogy a semleges szemlélők csak kapkodhatják a fejüket, mire ismét megtanulják az idei szabályokat.
2010. január 24. 00:13, Vasárnap, geo91, (játék, képszpem), 18 komment
címkék: stratégia, Europa Universalis III, játék, történelem

Ebben a három részesre tervezett blogsorozatban szeretném nektek bemutatni a kedvenc Paradox Interactive játékaimat.
Név szerint őket: Europa Universalis III, Victoria, Hearts of Iron 2. A három játékkal végigjátszhatjuk a középkori és újkori történelem legizgalmasabb századait 1453-tól 1947-ig. Bármelyik az adott korban létező országot irányíthatunk a részletes, szépen kidolgozott világtérképen. A játékok megjelenésének sorrendje helyett haladjunk történelmi korbéli időrendben, azaz, hogy mikor játszódik.
Így az első az Europa Universalis III .
2009. április 12. 16:03, Vasárnap, Stefanie, (képszpem, külvilág), 11 komment
címkék: tuning show, autó, tuning

2009. április 11-13. között, Budapesten ismét egy izgalmas autó tuning fesztivált hoztak össze a szervezők, ahol Magyarországon még soha nem látott külföldi autócsodát, és rendkívül színes programokat mutattak be a nagyérdeműnek. Lowrider show, autós és motoros bemutatók, drift versenyek és ami idén új: bikaviadal egy matador hölgy és egy Nissan Skyline társaságában. Kicsit sajnáltam a nőt az égett gumi füstjébe burkolva, de látványos volt nagyon.
2009. január 3. 20:23, Szombat, tewwe, (külvilág, képszpem, photo), 20 komment
címkék: élménybeszámoló, utazás, képszpem, Ausztria
Idei telelésünk néhány, talán igen szép képben és mondatban - a teljesség igénye nélkül - az Alpokban 6 csodálatos napig.
Az utóbbi pár évben szokásunkká vált, hogy ha már nyáron nem nagyon jutunk külföldre - legalább télen tegyük ezt meg. Mivel jó előre szoktuk ezeket a dolgokat eldönteni, minden hónapban félretesszük az erre "kiutalandó" lóvét - hogy a startra lehetőleg anyagi gond se legyen. S mivel a saját magunk urai szeretünk lenni, (s szeretünk pénzt is spórolni) utazásainkat a lehető legritkábban szerveztetjük meg - inkább mi magunk tesszük ezt meg. (Fülöppel,
a saját autónkkal mentünk).
2008. június 2. 13:18, Hétfő, Stefanie, (külvilág, képszpem), 7 komment
címkék: red bull, láda, derbi, rendezvény
5 év után - második alkalommal - ismét megrendezésre került a Red Bull Ládaderbi Budapesten, a Citadellán. Idén is sokan voltak kíváncsiak a guruló csodákra a nagy meleg ellenére is.
2007. december 18. 13:03, Kedd, cSuwwi, (képszpem), 20 komment
címkék: képszpem, bkv, bérlet, utazás
Találós kérés.
Mi az: 10 éve 800Ft-ba került, most 2900 pénzegységbe, egy kis darab papír pár számmal, de a szolgáltatás színvonala fordítottan arányosan csökkent az elmúlt tíz évben, amire ez a papírdarabka jogosít.
Nah?
2007. december 7. 12:38, Péntek, cSuwwi, (képszpem), 28 komment
címkék: optikai csalódás, illúzió, képszpem
Egy kis eyecandy, pár optikai csalódás :]
2007. december 1. 14:24, Szombat, cSuwwi, (könyv, képszpem), 71 komment
címkék: napirajz, könyv, képregény

Itt van, megérkezett az E!-biblia. El sem hiszem :o)
Az apropója majd holnap kiderül, egyenlőre nem fontos.
2007. augusztus 11. 19:20, Szombat, cSuwwi, (képszpem), 11 komment
címkék: fotó, hűtő, egyedi, tuning

Ahány ház annyi hűtő optikai tuning. A tietek hogy néz ki?
2007. július 8. 23:30, Vasárnap, Sysfox, (külvilág, vélemény, képszpem), 11 komment
címkék: meleg, nyár, strand, élménybeszámoló

Hiába...nyár van. Ilyenkor sokat utazik, kirándul mindenki, senkinek sincs kedve a négy fal között üldögélni. Folytatva a "trip" sorozatot, ezen a hétvégén a balatonfüredi Annagora Aqua Park volt soron...
2007. június 24. 14:34, Vasárnap, Sysfox, (külvilág, képszpem, vélemény), 24 komment
címkék: strand, meleg, nyár

Pár hete már pedzegettük magunkban, hogy mi lenne, ha egyszer elmennénk Zalaegerszegre, az Aqua City nevű élményfürdőre. Az utóbbi napok kánikulája még inkább megerősítette ezt az elhatározást, így szombaton útra keltünk...
2007. május 7. 15:29, Hétfő, zilahy, (képszpem, art, photo), 13 komment
címkék: elhagyott város, képek, fotó
Azt hiszem, hogy mikor Sysfox írt Pripjatyról , akkor a kommentekben többen megjegyezték, hogy milyen eszmei értékeket hordoznak magukban azok a fényképek, amelyek ilyen elhagyatott helyeken készültek, mint ez a város. Valaki még azt is írta, hogy ő bizony szívesen körbejárná a helyet, egy jó típusú fényképezőgéppel, és kattogtatna ezreket. Mivel elég sokat vagyok netközelben hétvégén, mostanában nem kerülöm el az ilyen típusú képek megtekintését sem. A legjobbakat összeválogattam nektek.
2007. május 1. 16:05, Kedd, cSuwwi, (képszpem), 21 komment
címkék: népliget, képszpem, május 1
Május 1 lévén gondoltam kinézek a Népligetbe, talán lesz valami összeröffenés. Bár nem túlzottan érdekel a "munka ünnepe" nevű májusi szabadnap, évek óta nem voltam sehol május első napján.
A Népliget relative közel van, az idő is jó volt...
Szerencsémre(?) semmit se szerveztek oda, egy kisebb romazurin (omg) kívűl alig páran szédelegtek ezen a verőfényes tavaszi délutánon. Kicsit kattogtattam egy fokkal normálisabb masinával :)
2007. április 20. 08:21, Péntek, zilahy, (képszpem, photo), 17 komment
címkék: képszpem, dubai
Szeretek fotózni, már megint. :) A képek Dubai-ban készültek, kb. egy hónapja.

2007. április 5. 16:24, Csütörtök, cSuwwi, (képszpem), 6 komment
címkék: képszpem, élménybeszámoló, utazás
A tavalyi Angliai trip megaképszpemje után kedvenc pocket fotómasinánk ismét utazott, ezúttal a tulipánok, fapapucsok és szélmalmok hazájába - sajnos ismét nélkülem -, az úticél ezúttal: Hollandia.