hirdetés »
Sysfox

Katonák voltunk

Sysfox
2006. dec. 15., 19:29
12985x

Szerencsére már nem aktuális a téma, hiszen a kötelező katonai szolgálat megszűnt, de már régóta tervezem, hogy megosztom veletek, milyen is volt életem legelvesztegetettebb fél éve, amikor is a kényszer hatására fel kellett csapnom a milíciába hat hónap erejéig.

Minden 2002. augusztus utolsó hetében kezdődött, amikor egy napos délután levelet találtam a postaládában MH pecséttel az oldalán. Felbontás után komor tekintettel olvastam végig a sorokat, egyre csökkenő lelkesedésem annak volt köszönhető, hogy saját behívóparancsomat tartottam a kezemben.

"Időpont: 2002. szeptember 10., helyszín: Alföldi Kiképző Központ, Szabadszállás" volt olvasható a papíron.

Este még megnéztem az éppen induló Big Brother első adását, de gondolataimat már régen nem a "mutogatós" műsor kötötte le. Pár pillanatig úrrá lett rajtam a kétségbeesés, hiszen született somogyi létemre nem igazán vonzó alternatíva számomra az Alföld, ráadásul teljesen egyedül kell boldogulnom olyan helyen, amit nem ismerek. De tiszavirág-életű kétségbeesésemet hamar felváltotta a rám jellemző bizakodás, hogy "majd csak lesz valami".

Annál is inkább, mivel nem értem rá keseregni, mert iszonyatosan gyorsan eljött a szeptember 10-e és azon vettem észre magam, hogy Kecskemét felé zötykölődöm...

A vasútállomáson tartózkodó több ezer ember jelenlétéből kiderült, hogy jó helyen járunk, majd az irányt a laktanyának becézett szanatórium felé vettük... A délután mozgalmasra sikerült, előbb búcsú a szülőktől, barátoktól, majd hosszas procedúra kezdődött, mindenkit elosztottak, hogy melyik zászlóaljba, századba, körletbe kerül. Mindezt természetesen rengeteg papírmunka kísérte, fényképezés, várakozás, adatok egyeztetése, nem kívánom senkinek.

Közben a szülőket és kísérőket körbevezették a laktanyában, mintegy bemutatva nekik, hogy jó helyre kerül a fiacskájuk, rokonuk, unokaöccsük. Azt azonban csak halkan jegyzem meg, hogy a bemutatott mintakörlet köszönő viszonyban sem volt azzal, amiben laktunk, és a felsorolt pihenési lehetőségek (videószoba, könyvtár) is, mint "lehetőségek" maradtak végig...


A "szanatórium" bejárata

Ezen akkor nagyon megütköztem, mert mindenki tudja, hogy rosszul vannak felszerelve a laktanyák, de miért kell eltitkolni az igazságot? Ez olyan, mintha egy százéves, fogatlan banyát magassarkúban, kirúzsozva mutogatnánk egy divatbemutatón...

A felszerelés kiosztása szintén megér egy misét, a munkára beosztott tiszthelyettesekről sütött a rosszindulat, mindent úgy dobáltak az emberhez, mint ha állatok lettünk volna. Igaz, ezt még két hónapig sulykolták belénk nap mint nap, de egy idő után meglehet szokni.

Mivel az adminisztráció elhúzódása miatt elég későn értem be a körletembe, elpakolni nem is volt időm, mivel kezdődött az orvosi vizsgálat. A hűvös szeptemberi estén a másfél órás várakozás egy szál alsónadrágban az ügyeletes őrvezető obszcén beszólásai mellett nem volt valami felemelő élmény.

Következett a vérvétel, majd egyszerre négy injekciót kaptam a karomba, meg sem kérdezték, hogy allergiás vagyok-e valamilyen gyógyszerre, vagy sem. Mikor visszaérkezett valamennyi sorkatona, kiállítottak bennünket a folyósóra, ahol legalább egy órát kellett vigyázban állva várni a legkisebb mukkanás nélkül, miközben üvöltöztek velünk. Úgy látszik a laktanyákban elég nagy az egy négyzetméterre eső nagyothallók száma, mert egyfolytában üvöltött mindenki.

Az első éjszaka nehezen telt, ugyanis a négy injekció megtette hatását, csak elhaló nyögések hallatszottak, ahogyan egy-egy társam ráfeküdt a fájdalmat okozó szúrás helyére.

Valahogy mégis reggel lett, és következett az általam feleslegesnek tartott minden reggeli borotválkozás. Ez a következőképpen nézett ki: kb. 15 mosdó, 105 ember, 10 perc. Egy-egy mosdó felett hárman-négyen is szorgoskodtak, mert a legkisebb megmaradt szőrszálért is leordították az ember haját a fejéről.

A WC az külön kategória volt, a több mint száz emberre jutott négy darab, de abból kettő sohasem működött. Elég nehéz úgy elvégezni a dolgodat, hogy közben hárman ütik az ajtót, hogy siessél már, de bele lehet jönni.

A zuhanyozás is megér egy misét, szavakban kifejezve: 2 zuhany, 105 ember, 10 perc, utána sorakozó. Ezért a tisztálkodás annyiból állt beálltál a zuhany alá 2 másodpercre, majd ki, szappanozás, és vissza három másodpercre. Ennyi fért az időbe.

És elkezdődött a kiképzés...

Az ember előbb-utóbb megszokta a mostoha körülményeket, az állandó üvöltözést, a szívatást. A tiszthelyettesek nem emberek voltak, úgy bántak velünk, mintha valami alsóbbrendű fajok lettünk volna. Megtehették, hiszen senki sem felügyelte őket, főként munkaidő után. Nem volt ritka a másfél órás vigyázzállás a folyósón, vagy az udvaron a metsző, hideg szélben.


A laktanya büszkesége

Néha nagyon felbosszantott a direkt szívatás. Péntekenként 13:30-kor indult a vonat Budapestre, elvileg egy órakor el kellett volna engedni bennünket a laktanyából. Elvileg, mondom. Gyalog körülbelül 20 perces kényelmes séta volt a pályaudvar. De sokszor nem engedtek ki bennünket, bent álltunk hosszú percekig a folyósón, majd negyedkor közölték velünk, hogy mehetünk. Így viszont futni kellett egészen odáig, ha nem akartuk lekésni a vonatot. Szemetek voltak.

Voltak olyanok, akik egyszerűen nem bírták, és sok embernél eltört a mécses. Ők hetente többször jártak Kecskemétre a pszichológushoz, cserébe viszont mi tartottuk a hátunkat ezért, így előbb-utóbb "persona non grata" lett a szemünkben mindegyik.

Volt egy öngyilkossági kísérlet is bevonulás után, egy lelkileg gyenge emberke felvágta az ereit a WC-ben, de a többiek megmentették. Pont ott voltam én is, a WC kagylóról csöpögő vér nem volt kellemes látvány.

Azonban a közös kiszolgáltatottság egységes csoporttá kovácsolt össze bennünket, ezért amolyan "mindenki egyért, egy mindenkiért" elv alakult ki közöttünk. De muszáj is volt, mert ha valaki elrontott valamit, akkor az egész körlet felelt érte. Ezt az a tény is elősegítette, hogy - nyilván szándékosan - a magasabb végzettségű embereket egy körletbe tömörítették, így mindenki megértette, mit is kell tenni, hogy jó legyen nekünk.

A közlekedés kriminális volt, ha elindultam egykor a laktanyából, akkor csak este fél kilenckor értem haza, ami annyit jelent, hogy az elvileg 160 km-es utat hét és fél óra alatt tettem meg, ami világrekord lenne. Mert ugye előbb fel kellett mennem Budapestre, ami nagy kerülőt jelentett.

Az evésről csak annyit - szándékosan nem írtam ennivalót - hogy volt alkalmam megfigyelni az étkeztetés mikéntjét, mert többször voltam konyhaszolgálatos ebben a két hónapban, amíg a kiképzés tartott. A hatalmas kondérok között ugráló béka, vagy az egerek tucatjai már nem is okoztak meglepetést. Az étel civilizált ember számára ehetetlen volt, de meg kellett enni, mert nem volt más. Az ehetetlen, fűszermentes leves, az összetapadó rizs, a cukrot és citromlevet nélkülöző tea mindenre alkalmas volt, csak kultúrált étkezésre nem. Az étlapot néha-néha megspékelték egy-egy lejárt szavatosságú csokival, hogy változatosabb legyen a menü. Megettük, csak kicsit volt avas...

Szerencsénkre a századparancsnokunk egészen rendes ember volt, még azt is elintéztük nála, hogy kimehettünk a laktanyán kívülre focizni egyszer-kétszer. A tisztekre amúgy is jellemző volt a normálisabb viselkedés, sokan egész emberségesek voltak. A nagyobb baj a tiszthelyettesekkel és az alacsonyabb rangú katonákkal volt, akiknek az intelligencia-hányadosukat csak olyan mérőműszerrel lehetett volna csak mérni, ahol mínusz számok is vannak. Velük volt a legtöbb gondunk.

Idővel persze, a kezdeti félelem után feltaláltuk magunkat, rájöttünk hogyan lehet megúszni dolgokat és remekül kihasználtuk. Az volt a lényeg, hogy mindig valami magasabb rangú tisztre kellett hivatkozni, mert egy törzsőrmester nem fog odamenni egy századoshoz, hogy felelősségre vonja.

Mindennek az volt a kulcsa, hogy észrevehetetlen legyél. Aki jól tudta játszani a "láthatatlan embert", annak sok gondja nem volt. Ha valakit megjegyeztek maguknak, onnantól kezdve csak azt ugráltatták mindenért. Én a nyolc hétvégéből hatszor otthon voltam, és négy szolgálatot adtam ezalatt az idő alatt, ebből is látszik, hogy elég tűrhetően játszottam a "shadowman"-t, mert voltak személyek, akik csak kétszer voltak otthon, és nyolcszor voltak szolgálatban...


Tiszti klub bejárata

A kiképzés érdemi része érdekes és izgalmas volt, nekem speciel a robbantás tetszett a legjobban. Hihetetlen érzés volt, amikor a szép kis adag robbanóanyagom hatalmas robajjal a levegőbe repült. Érdekes volt az éjszakai lövészet is, ahol egyszerre tüzeltünk vaktölténnyel, semmit nem lehetett látni, csak a sorban felvillanó torkolattüzeket.

De érdekes volt, amikor fegyverrel a kézben kúszni kellett, miközben egy domb tetejéről egy nagy géppuskával, vaktölténnyel lőttek ránk. Közben mások füstbombákat dobáltak mindenfelé, így semmit sem lehetett látni, csak a géppuskaropogást lehetett hallani. Társaim, akik tőlem néhány méterre a földön feküdtek, csak homályos árnyak voltak. Hirtelen nagyon egyedül éreztem magam, és pár pillanatig tényleg igazi háborúban éreztem magam, amit utána a többiek is megerősítettek, hogy ők is hasonlóan éreztek.

A felszerelés kritikán aluli volt, még engem is meglepett, ugyanis a gázálarcomat alighanem egy még australopithecus is használta a miocén korban... Minden felszerelés a 70-es éveket idézte, és mint kiderült, nem is tévedtem nagyot, mert a gázálarc 1972-es, az evőeszközök 1974-es, a lepedőm 1981-es évjáratú volt.

A gázálarccal volt egy olyan aprócska probléma, hogy alig lehetett levegőt kapni benne, ha felvetted. De azt hordani kell, nem? Persze, de az nem számított. Addig nem volt gond, amíg futni nem kellett benne, mert akkor a megnövekedett oxigénszükségletet már nem tudta biztosítani, így ha két méterrel többet kell futni, akkor ott fulladtam volna meg a mezőn. Levenni persze nem lehetett, mert derék törzsőrmesterünknél azonnal beindult a "sziréna".


Alakulótér

A vegyvédelmi ruháról persze nem is szólva, ami talán ha eső ellen védett, de cserébe több percen át kellett vele foglalatoskodni, ha magadra akartad ölteni.

Voltak tanórák is, amelyek hasonlítottak egy iskolához, itt megismerkedtem az 1968-ban gyártott, működésképtelen ősrégi harckocsikkal, valamint megismertem az atomtámadás elleni tablettát, amit az atomrobbanás előtt fél órával (!) kell bevenni... Hogy honnan tudjuk mikor lesz robbanás, az nem volt a tananyag része.

Szépen lassan azért beilleszkedtünk ebbe a közösségbe, onnantól kezdve elviselhető volt az ottlét, de a tiszthelyettesek mocskolódásainak továbbra is elsőszámú célpontjai voltunk. A végén viszont megkaptuk a lehetőséget az elégtételre, és éltünk is vele. Név nélkül jellemzést kellett írni azokról, akik velünk foglalkoztak, és voltak olyan emberek, akik nem fogták vissza magukat.

Volt egy törzsőrmester, aki különösen szemét volt velünk annak ellenére, hogy évekkel fiatalabb volt nálam, de azt tehetett velünk, amit akart. Őt nem kímélték a társaim, de utána meglepetten tapasztaltuk, hogy elolvasta a papírokat, hogy mit írtak róla. Már-már kemény retorzióra számítottunk, de emberünk szótlanul, könnyes szemekkel végigolvasta a jellemzéseket és majdnem sírt. Ezt akkor alig hittük el, de látszott rajta, hogy nagyon megbántottuk, de nem sajnáltam, mert megérdemelt volna ennél ezerszer többet is. Utána normálisabb lett, de nekünk ez akkor nemes elégtétel volt.

Szépen lassan eljött a november 5-e, véget ért a kiképzés és mindenkit áthelyeztek végleges állomáshelyére, ahol a maradék négy hónapot kellett letölteni. Én Kaposvárra kerültem, ami szerencsés volt, hiszen nem messze laktam a várostól.


Kaposvár

Itt viszont minden máshogyan ment, eleinte tisztelegtünk az őrvezetőknek is, ők meg hülyén néztek ránk, hogy mit csinálunk, de aztán rájöttünk, hogy egy törzsőrmesternek sem kell. Természetesen sikerült kifognom a legrosszabb századot (ami kemény nyolc főből álló század volt), 24 órás szolgálatok voltak agyba-főbe. Előfordult, hogy még le sem adtam a tűzoltórajt, és már mehettem egy másikra. Nem volt ritka, hogy zsinórban 4-5 24 órás szolgálatot kellett adni, ami fizikailag elég megterhelő volt, valamint iszonyatosan embertelen. A szabály szerint egy 24 óra után két nap pihenő járt volna, de itt nem volt pihenő, mert szabadidőben dolgozni kellett. A négy hónap alatt többet fogtam a kezemben a seprűnyelet, mint a fegyvert.

Ráadásul az egész teljesen felesleges volt, mert a tárolóban 42 kivénhedt, rozsdás harcjárművet kellett őrizni a nap 24 órájában, amiből jó ha kettő működőképes volt. A felét már régen megette a rozsda, már a MÉH-telepen sem vették volna át, még ócskavasnak sem...

Egy idő után meguntam, és egy ismerősöm segítségével áthelyeztettem magam egy másik helyre, ami klasszisokkal jobb volt. Teljesen elzárva voltunk egy épületben, ott is aludtunk, és egy szolgálatunk volt négy emberre reggel héttől este hatig. Jobban hangzik, nem? Negatívum csak annyi volt, hogy bárhová kellett menni dolgozni, mindig minket vittek, bár ezt nem bántam, mert ment az idő.

A Honvédségnél az alapszituáció az volt, hogy soha nem tudta senki, mit is kellene csinálni. Előfordult, hogy egy emeletet elrendeztettek velünk, majd három nap múlva az egészet lepakoltatták egy emelettel lejjebb, majd egy hét múlva megint el kellett rakni máshová.

Ezalatt az idő alatt egy furcsa dologgal kellett megküzdenem, ugyanis elég nehezen fogadtam el, hogy itt lakom egy köpésre, de nem mehetek ki, nem mehetek haza. Itt kell lennem, pedig nem is akarok, ráadásul teljesen felesleges dolognak tartottam az egészet. Nem volt könnyű időszak.

Persze minden véget ér egyszer, és március 5-én egy felszabadult társaság lépett ki a laktanya kapuján, vissza se nézve a hat hónapos börtön helyszínére...

Az egésznek persze voltak jó oldalai is:

- Megtanultam aludni, előtte sokszor előfordult, hogy forgolódtam az ágyban, a katonaság óta lefekszem és elalszom rögtön.
- Megtanultam, hogyan kell igénytelennek lenni, ha úgy hozza a szükség
- Megtanultam megenni minden olyan ennivalót, amit nem szeretek
- Megtanultam professzionális módon pakolni és takarítani
- Szereztem új barátokat

Ennyi értelme volt.


külvilág
vélemény

Hasonló blogbejegyzések


A kommentelés nem regisztrált tagoknak ideiglenesen le van tiltva!

#59
Sysfox, '13.06.23 16:17

Üzenetek: 21943, Aktivitás: 15 órával ezelőtt Akkor várom a privátot, én is elárulom, hogy én ki vagyok. :)

A múltkor keresgettem Facebookon az akkori embereket, kiképzőket, párat megtaláltam.


#58
jilted, '13.06.23 16:02

Üzenetek: 3, Aktivitás: az elmúlt évben Elég valószínű. Én is emlékszem nevekre. Ha gondolod, privátban megírom.

Bartha Ricsiről eszembe jut, amikor a pénteki eltáv előtt ellenőrizte a szekrényrendet, és látta, hogy már remegünk az izgalomtól, mert mennénk haza, ránk nézett és vigyorogva mondta: "Mit izgulnak? Úgyis elfogadom."
Szóval tényleg jó arc volt. :)
A Gyurita nevű tiszthelyettestől is féltünk eleinte, de róla is kiderült, hogy jó fej.
Arra is emlékszem, hogy felzabáltatták velünk a lejárt szavatosságú csokoládét, de csak túléltük.
A kiképzés tényleg nem volt rossz, legalább volt valami értelme is.


#57
Sysfox, '13.06.23 14:55

Üzenetek: 21943, Aktivitás: 15 órával ezelőtt Szerintem mi egy körletben is voltunk! Én is emlékszem emberekre, akik Várpalotára mentek utána, de a neveket már elfelejtettem. Illetve nem, sok megmaradt. :)

Hehe, én is emlékszem, Bernátsky amikor olvasta, hogy miket írtunk róla, majdnem sírt (mondjuk nem is kapott kíméletet!). Szerintem sokkoltuk kicsit, utána normálisabb lett, de előtte egy görény volt, valljuk meg. A Szőcs is ordított egyfolytában, aztán egyszer elmesélte, hogy muszáj ilyennek lennie, mert egyébként nincs tisztelet.

A Bartha Ricsi pedig rendes volt, még a laktanyán kívülre is kimehettünk focizni!

Amúgy a kiképzésen kívül nem volt értelme a katonaságnak, csak takarítás és szívatás, semmi más. A kiképzés még érdekes is volt, sőt, így utólag szép emlék.

Csak tudnám, hogy ki vagy! :D


#56
modellmaker, '13.06.23 12:28

Üzenetek: 4155, Aktivitás: 1 órával ezelőtt Nem feltétlenül tanulságos. Alapkiképzés címén még mindig vannak hülyeségek(?) De tiszteletet, rendet és fegyelmet tanultunk. Ez sok kis gyökérre ráférne.


#55
jilted, '13.06.23 11:06

Üzenetek: 3, Aktivitás: az elmúlt évben Akkor biztosan ismertük egymást. Emlékszem is pár Kaposvár környéki srácra.
Az nekem is megvan, mikor Bernátsky olvasva a róla írt "jellemrajzokat", majdnem elsírta magát, a végére aztán egész normális lett.
Várpalota eléggé befordító hely volt, az értelmetlen semmittevés, szolgálat címén a véget nem érő takarítások, stb. Ennek ellenére azt gondolom, egy alapkiképzést a mai fiataloknak sem ártana végigcsinálni, tanulságos lenne.


#54
Sysfox, '13.06.23 08:34

Üzenetek: 21943, Aktivitás: 15 órával ezelőtt Én ugyanebben a században voltam, mint tűzoltó... Tehát egy században voltunk.

A tűzoltó képzés tényleg enyhe túlzás, bár azért elég sok mindent megtanítottak, még érdekes is volt! :D

Bernátsky (vagy hogy írta a nevét), Szőcs, Bartha? Meg az a kövér százados, a nevét már elfelejtettem.


#53
jilted, '13.06.22 23:00

Üzenetek: 3, Aktivitás: az elmúlt évben Jó poszt, gratulálok. Jómagam 2002. szeptember 11-én vonultam be ugyanoda, a 2. zászlóalj 1. századába. Tűzoltónak képeztek ki végül (ez persze költői túlzás), és Várpalotára helyeztek át. Jó volt kicsit nosztalgiázni, gyorsan elszaladt az a tíz év. Kíváncsi vagyok, mi lehet most a kiképzőközponttal.


#52
Fejes Tibor, '12.12.30 17:37

Vendég Én is ott voltam 85 aug.-tól 87 februárig.A h-3 századba kezdtem majd a B századba leszerelésig.Ismerhettük egymást.


#51
kovacs.geza, '12.04.18 20:39

Vendég Már felvettek a főiskolára másoddiplomás képzésre ezek a hülyék mégis elküldték a behívó parancsot. Én még időben megtudtam, hogy ha polgári szolgálatra jelentkezem akkor semmis a behívóparancs. Ez volt az egyetlen lehetőség. Különben mennem kellett volna a sorozásra. Aztán meg haza. Értelmetlen lett volna.


#50
Sysfox, '12.04.14 10:40

Üzenetek: 21943, Aktivitás: 15 órával ezelőtt

Nem tudom, hogy mi lett a létesítmény sorsa, úgyhogy köszi, hogy ezeket leírtad. Mondjuk várható volt, hogy a sorállományú katonaság megszűnése után az enyészeté lesz a komplexum.

Be lehet oda menni? Vagy csak a kiváltságosoknak? Régen jártam arra, de ha be lehetne menni, akkor megnézném én is.


#49
Juhász Imre, '12.04.14 01:09

Vendég Kedves Sysfox!
Nagyon érdekes és tanulságos volt amit itt olvashattam. Jómagam 1985-87 között töltöttem el itt 18 hónapot, akkor még MN 7260-nak hívták ezt a laktanyát . Rám csak a bevonulás napjának eseményei hatottak traumatikusan, de 3-4 nap múlva, az első vasárnap délután kb. 30 levelet és képeslapot küldtem el az ismerősöknek "üdvözletemet küldve a Magyar Néphadsereg szabadszállási üdülőjéből!" :) 25 év távlatából még inkább megszépül az az idő, amit akkor lehet, hogy kicsit másként láttam. A mi századunknak (G/2) nem voltak nagy kitolások, intelligens műszaki értelmiség volt a század összetétele, bár köztük is akadt 1-2 érdekes fazon. Az én időmben is akadt 1-2 rettegett nevű tiszt és tiszthelyettes, de egy idő után őket is meg lehetett szokni.
2011. advent elején, egy kb. másfél órás nosztalgiasétát tettem a laktanyában. Élettelen, lelakatolt épületek között bukdácsoltam a feltúrt udvar buckáin, a mély árkokat és gödröket kerülgetve, és megfigyeltem, hogy a megváltozott körülmények között miként próbálják újra hasznosítani azokat az épületeket, amely számunkra már csak egy rövid életszakasz helyszínét jelenti! Köszönöm a visszaemlékezést.


#48
matkovic, '11.07.14 08:29

Vendég Az én meghívóm: Szabadszállás, 2001. 02. 13.,kedd 9.00. Október 31.-én szereltem Szentesen. Na,az kutya egy hely volt. DFÁ!


#47
matkovic, '11.07.14 08:26

Vendég Vóóót élre zárkózzz,bornyúfej?!


#46
Pujc, '11.04.02 23:24

Vendég Egyfejű előre kameráz! Nem is ettünk , de :EGÉSZSÉGÉRE KIVONÚÚÚ!


#45
Garm McFrost, '11.02.11 09:56

Üzenetek: 29619, Aktivitás: 1 órával ezelőtt Mi volt a neve?


#44
Daine, '11.02.11 09:00

Vendég Volt egy főtörzs Szabadszálláson 98-99-ben,oltári sötét bunkó volt annak az volt a szavajárása,hogy "szarosbugyogók" és ezt soha nem felejtem el!Én soffőrnek vonultam 3 hónap alap kiképzésre,szép volt,jó volt,elmúlt,emlék!


#43
Gabesz, '09.12.03 10:55

Vendég Szabadszállás felderítő század! Ez volt a bevett szokás a tisztek részéről, ha nekem mesélnék énsem hinném el. A legszebb szó ott az volt, hogy vadbaromállatok vagyunk. Ennyi. A társakkal, az öreg katonákkal nem volt probléma, kapták őkis.... amúgy jó volt a csapat!!!


#42
Sysfox, '09.12.02 09:20

Üzenetek: 21943, Aktivitás: 15 órával ezelőtt Ilyen azért nálunk sem volt, bár volt pár hülye dolog.


#41
cSuwwi, '09.12.01 20:19

Üzenetek: 22633, Aktivitás: 14 órával ezelőtt És kik gyepáltak el? A sorstársak, vagy az öregkatonák?
Amikor én voltam 2003-ban nem volt verés, még fenyegetés se (Pécsett)


#40
Gabesz, '09.12.01 20:14

Vendég 2001-ben voltam szabadszálláson felderítő,.... kemény volt. Majd Hódmezővásárhely 6 hónap szintén felderítő. Az előbbiben még utolsó nap is azt mondták, hogy kitapossák a belemet. Nem volt ritka az öklös még fejre is, de gyomorrúgást is kaptam nem egyet, pedig én még a jobbak közé tartoztam.
Ott azért kaptunk valamit az élettől. Sajnálom, hogy megszűnt a katonaság, bár a végét vártam énis mint a messiást.


#39
Orthanc, '09.03.12 13:38

Vendég Nokérem, én is az AKK-ban voltam alapkiképzésen 2000-ben és kb. pont ugyanezt írtam volna le én is.


#38
Sysfox, '08.10.24 17:39

Üzenetek: 21943, Aktivitás: 15 órával ezelőtt Nincs sajnos, ezeket is a neten találtam. Nem lehetett fényképezőgépet bevinni úgy emlékszem. :(


#37
Schakaal, '08.10.24 17:04

Vendég Szevasz! Ha van még képed a szabadszállási laktanyáról, el tudod küldeni a mailcímemre? Mi 2002 Március 11.-én vonultunk be, szintén 2 hónap alapkiképzésre, csak emlékeket szeretnék gyűjteni, milyen "fasza" is volt ott:) Thx!


#36
Sysfox, '07.01.06 12:19

Üzenetek: 21943, Aktivitás: 15 órával ezelőtt éppen azért :P


#35
modellmaker, '07.01.06 09:25

Üzenetek: 4155, Aktivitás: 1 órával ezelőtt Csak egy eszement gondolkodik így... :DDD

akkor nem tom miért kell az értelmiséget az elején kinyíratni. =/


hivatkozások erre a blogra »
aktív fórumtémák »
aktív blogok »
szavazás »
Melyik húsfélét preferálod?
  • » Inkább csirke (53%)
  • » Inkább sertés (24%)
  • » Inkább marha (18%)
  • » Egyéb húsféle (0%)
  • » Egyik se, vega vagyok (0%)
  • » Egyéb (topikba írom) (6%)
(Szavazatok: 17db)a szavazás fóruma
belogin »
nicknév:

jelszó:

ne léptessen ki
anonym mód

kategóriák »
régmúlt idők »
bloggereink »
statisztika »
  • 17312 blogkomment
  • 703 blogbejegyzés
  • 44 blogger